A deal a pénzdíjnak a verseny végső szakaszában, a final table-n, vagy akörül való, a zsetonarányokat, valamint egyéb tényezőket is fegyelembe vevő elosztását jelenti. De kérdés, hogy hogyan, mi alapján, milyen arányban.

Deal során három megoldás közül szokás választani:

1. Zsetonok arányában, vagy akörül osztoznak, a végeredmény a pillanatnyi állás szerint alakul. Ez általában úgy történik, hogy mindenki megkapja az ott ülő utolsó helyezésének megfelelő pénzt, és a maradékot osztják zsetonarányban. Tehát ha például 5-en vannak a dealben, akkor mindenki megkapja az 5. helyért járó pénzdíjat, és a maradék pénzt osztják el a zsetonok arányában.

2. Szintén zsetonarány alapján osztoznak, de nyitott lapokkal, auto allinnel "lejátsszák" a versenyt, így a helyezések és a pénzdíjak nem mindig lesznek szinkronban. Ez a háziszabály a Tropicanában, a Concorde-ban is valószínűleg ez történhetett.

3. Beárazzák az első helyet is, bevonják a dealbe. Ez általában nagy presztizsű tornákon szokott előfordulni, pl Tóth Ricsinek is felajánlották a második helyet az első hely pénzdíjával, de ott egy WSOP karkötő volt a tét (nem is fogadta el a dealt).

Az egyéb tényező lehet a játéktudásbeli - nyilvánvaló - különbség, valakinek a deal-re való hajlandósága (tehát ha valaki mondjuk csak pluszpénzért hajlandó a dealre), stb. Az is előfordul, hogy egy olyan tournament végén, ahol 8 fizetős hely van, egy 10 fős final table-n a 9-10. helyezettek a pénzdíjból visszakapják a nevezési díjukat. Van példa arra is, hogy a pénz nagy részét elosztják, de egy kisebb összegért (mondjuk a díj 10-20%-ért) játszanak tovább. De ezek a kivételes esetek, a legelterjettebb a zsetonarány szerinti osztozás.

Fontos (és logikus), hogy van vétójog, ha egyvalaki is nemet mond a dealre, akkor a verseny megy tovább a szabályok szerint (ilyenkor előfordulhatnak persze mellékdealek).

Az osztozás megítélése elég sokféle. Van, aki simán benne van, de olyan is (pl. Negreanu), aki elítéli, és soha nem hajlandó osztozni. Az ellene szóló érv nyilvánvaló, nincs mit rugózni rajta: a játék tisztaságát féltik, azt mondják, hogy a pókerben nincs helye a háttéralkunak, ahogy a fociban sem állapodhat meg - elvileg - két csapat a döntetlenről. Ez különösen a póker népszerűségéért felelős TV közvetítések szempontjából amúgy elég súlyos érv, nincs szomorúbb, mint egy eldőlt final table-t nézni, főleg ha látszik is rajta (mint például a 2005-ös BPO közvetítésén).

A mellette szóló érvek is erősek: mire a legtöbb verseny eljut a final table-ig, a vakok annyira magasak, hogy általában jó, ha átlag 10-20 nagyvaknyi zsetonnal ülnek ott a játékosok. Emiatt a legtöbb parti flop előtt, elsősorban osztáskor dől el, és így a játéktudás háttérbe, a szerencseelem előtérbe kerül, továbbá elég unalmas is, preflop vagy all-in, vagy fold a játék, a flopnézés elég ritka. Ezt pedig a pókeresek nem kedvelik, ők nem rulettezni ültek le, ezért inkább az elviselhetetlenül magas vakszinten kizárják a szerencsét azzal, hogy megállapodnak.

Én mikor először hallottam az osztozás intézményéről, nem tetszett, azt gondoltam róla, hogy csalás. Aztán mikor először megtapasztaltam, hogy milyen dolog 9 másik emberrel ülni egy final table-nél úgy, hogy kint van összesen 600 ezer zseton, és a vakok 4,000/8,000-nél vannak, tehát átlag hét és fél nagyvak volt mindenkinél, ezért K7s-tel kellett all-ineket mondogatni, amit Q8o-cal megadogattak (és kiestem), akkor átértékeltem az egészet, azóta úgy gondolom, hogy jobb ilyenkor osztani, mint rulettezni.