Másfél éve kezdtem pókerezni, és majdnem az elejétől kezdve ugyanazzal a társasággal, ugyanott, minden szerda este játszunk. Emellett 1-2 hetes időközönként van extra póker is, persze ugyanazokkal, maximum nem ugyanott. Ekkora elkötelezettséggel és rendszerességgel a gyerekkori sporton kívül soha nem csináltam semmit, és így van ez a többieknél is. Mostanra minimális a fluktuáció, szinte senki nem kerül ki, és mivel elegen vagyunk, be is csak kivételes esetekben. Ennek az egyetlen komoly hátulütője az, hogy mivel nem bővül a társaság, egymás pénzét kell elvennünk, ami egyre nehezebb feladat, míg a ritkán járó, kevesebb tapasztalattal rendelkező "külsősök" jóval több pénzt hagytak ott. Az előnye viszont kézenfekvő: színvonalas asztalnál, élvezhető módon, nem kezdők ellen lehet játszani.

Esténként először Sit and Go-t, tehát egyasztalos turnamentet játszunk, ahol az elején mindenki egyforma zsetonmennyiséggel indul, és a játék kiesésre megy, egészen addig, amíg egyvalakinél nem lesz az összes zseton. A vakokat időre emeljük. Mivel általában teli asztalokon, 10 indulóval kezdünk, a győztes a nevezési díjak felét, a második 30 %-ot, a harmadik 20%-ot nyer. A játék elég jó, komoly dinamikája van, hiszen a vakok emelkedésével, valamint a játékosok számának csökkenésével folyamatosan változtatni kell a játékstíluson, és mivel nincs második esély, nem nagyon szabad hibázni sem. Elég jó játék, megvan benne a "legyőzni egymást" vágya, a sokrésztvevős játékok társasági hangulata, és a pókerben nélkülözhetetlen pénzelem, ami fontos a kockázatvállalás és a motiváció (az érem két oldala - double meaning, és ettől gyönyörű allegória) szempontjából egyaránt.

Ahogy a kiesők elérik a kritikus tömeget (3-4-5 ember), a szomszéd asztalon elkezdődik a cashgame (készpénzes játék, rebuy), ahol fix vakokkal és maximalizált buy-innel (beülővel) játszunk. Itt a lényeg az, hogy a partik között mindig ki lehet egészíteni a pénzünket, persze csak a limitig. Ennek a játéknak más a logikája, a vakok nyilván nem változnak, itt az újra bevásárlások, és az ezzel párhuzamosan növekvő zsetonkupacok mozgása jelenti a dinamikát. Ez az asztal posztó nélküli (prosztó), kicsit olyan, mint a szamárpad, hiszen az egyre szaporodó kiesők ülnek itt.

Ezalatt a majd másfél év alatt megtanult mindenki normálisan játszani. Vannak nyilván különbségek, de messze nem akkorák, mint az elején. Kőkemény lett az asztal, plusz kiismertük egymást, így minden este olyan sűrű dzsungelen kell átjutni, hogy elég sokszor beletörik a bicskám, és sajnos legtöbbször még badbeatekre sem tudom fogni (pedig nyilván megpróbálom). Az online Sit and Go-k ehhez képest igazi láblógatós üdülések, ahol oda sem kell figyelnem nagyon, és jóval eredményesebb vagyok (és ezt épp a szerdai pókereknek köszönhetem).

Mindezt azért írtam le, mert nagyon ajánlom minden élőpóker társaságnak. Egyszerre lehet a tournament és a cashgame skilleket fejleszteni, megérteni mindkét játék struktúráját és különbségeit.

Ha valakinek van jó pókertársasága, és megvan az elszántsága is, hogy ezt-azt elolvasson, megnézzen közvetítéseket, esetleg online pókerezzen is, szerintem viszonylag hamar (nem napok, de nem is évtizedek alatt) eljuthat oda, hogy fix nyerő játékos legyen. És akkor már csak egy blogot kell indítania, és oszthatja az észt is.

(Fotó: flickr.com)